Petőfi Sándor Emlékmúzeum

Állandó kiállítás

Petőfi Sándor és szülei Szalkszentmártonban

A felhővel a lélek rokon
 

A kiállítás fejlesztése az NKA Felemelő század program keretében valósult meg.

Ismertető

A hajdani mezőváros, Szalkszentmárton központjában a református lelkészi lak, az 1767-ben emelt református templom, az iskolák valamint a volt főjegyzői ház szomszédságában áll a tekintélyes, fehérre meszelt falú, a település hajdani földesura, gróf Festetics György által 1810-ben, klasszicista stílusban épített beálló vendégfogadó és mészárszék.

A ma is impozáns épületet földesurától, majd mint állami tulajdont Szalkszentmárton község bérelte, és fogadott árendáival (subárenda) hasznosította.

Petőfi Sándor édesapja, Petrovics István Dunavecséről 1844. október 1-jén érkezett Szalkszentmártonba. Először a Duna partján lévő révcsárdát bérelte a községtől. Itteni bérlete a következő év tavaszáig tartott. Ekkor nyílt módja arra, hogy 1845 Szent György napjától árendálja a településen bent lévő vendégfogadót és mészárszéket, valamint hasznosítsa a három vendégszobát is.

Petőfi a felvidéki utazása után, 1845. július 12-én érkezett először a szülői házhoz. Ekkor született a megindítóan szép Fekete kenyér című, első szalkszentmártoni verse; egyébként költeményei alatt száztizenkétszer olvasható születési helyként Szalkszentmárton neve. Itt íródik két drámája (Zöld Marci, Tigris és hiéna) és egy regénye (A hóhér kötele).

1846. árpilis 24-én, Szent György napkor megszűnt a szülők bérlete. A családnak távoznia kellett. A távozás előtti napon azonban egy szomorú eset is történt a vendégfogadó udvarán. Árverést tartottak a Petrovics család ingóságai fölött, s ezek nagy része dobra került (melyeket az emlékmúzeum őriz). Hazánk koszorús költője pedig egyetlen parasztszekérrel költöztette szüleit a megmaradt tárgyaikkal együtt az utolsó talpraállási kísérlet színhelyére, Dömsödre.

A kocsma és mészárszék bérleti jogát Szalkszentmárton azután is fenntartotta magának, amikor a Festetics család 1825-ben eladta az egész szalkszentmártoni birtokot gróf Zichy Ferrarisnak és gróf Széchenyi Pálnak. A birtok később hitbizományokra tagolódott szét. Egy része a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonába került. A több mint másfél évszázadot megért épület ellenállva a változtatási törekvéseknek, az idő folyamán csupán kevés átalakításon esett át. Eredeti funkcióját egészen 1949-ig megőrizte. Az 1950-es évek elején azonban szomorú időszak köszöntött rá. Az akkori idők szemléletmódjára jellemzően az egész épületet a begyűjtési rendszer szolgálatába állították. Ez az időszak végezte a legnagyobb pusztítást a szinte gazda nélkül maradt házon. 1969-ben az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség tervei alapján sor került az épület teljes rekonstrukciójára, aminek köszönhetően halhatatlan költőnk, Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára a volt földesúri fogadót — amely az 1845—1846. esztendőben Petőfi Sándornak és szüleinek adott otthont — 1972. szeptember 24-én emlékmúzeumként adhattak át a nagyközönség számára.

A Petőfi-ház tengelyesen kialakított ablaksora között találjuk meg az 1901-ben elhelyezett emléktáblát, amely Petőfi itteni lakásáról tudósít. A táblán lévő szöveg utolsó négy sora a költő Kecskeméten (1843) írt Jövendölés című költeményéből vett idézet, továbbá az épület végénél találjuk a mészárszék kiszolgáló ablakát. A körülötte lévő freskó hazánk egyetlen festett mészárszékcégére. A múzeum udvarán pedig a ma már ritkaságszámba menő, tíz lábon álló nyitott kocsiszín, az ún. beálló helyezkedik el, amely a vendégfogadóval egyidős.